A köztudat a magyarokat lovas nemzetként jeleníti meg. Ló és lovas kapcsolata az ősi hitvilágunkon át a mai napig központi szerepet tölt be. Attila lova mondája ismert, s mitológiánk szerint, ha bajban a magyarság Csaba királyfi seregével a hadak útján jön vissza táltos lovaival s Göncölszekéren hozzák a fegyvereiket. A honfoglalás a fehér ló mondájához kötött, s az Árpád-házi legendárium része Székelyföldön, hogy csata előtt a magyar király lovát Nemere patkolja meg, hogy a harcban szerencse kísérje. Ez idő tájt, halálbüntetés terhe mellett, két dolgot nem lehetett kivinni az országból: íjnak való tiszafát és a harchoz kellő lovat.
A magyar könnyűlovasságot rettegte Európa, míg lovagjainkat, s lovaikat Nagy Lajos és Mátyás mutatta meg a kontinensnek. Számos lovagi, vitézi párbajt énekeltek meg, amelyben a lovak ugyanolyan súllyal kerültek bemutatásra, mint az emberek. Eörsi Péter, Gyulaffy László, Kapitány György, Thury György a török időkben Béri Balogh Ádám, Bezerédj Imre, Ocskay László a kuruc időkben lovuk hátán hajtották végre hőstetteiket. Népdalok, s költők költeményei dicsőítették e gyönyörű állatokat, elég, ha Balogh Ádám nótájára gondolunk.
„Fakó lovam a Murza
Lajta Vizét megússza
Bécs alját, ha nyargalja
Császár azt meg siratja.”
A szabadságharc után a világba kiszóródott kurucság megismertette a világgal a huszár, azaz a könnyűlovas harcmódot. Európa minden magára adó hadereje alkalmazta ezeket a lovasokat. Nagy út telt el a hettita Kikkuli által írt, a világ első ló idomítási kézikönyvének és a Jeney Portyázó megjelenése között, de a lóhoz való viszony nem változott. A lóértő harcos, legyen magyar huszár, lengyel ulánus, vagy orosz kozák először a lovának, utána magának keresett szállást és élelmet.
A napóleoni korban még mindig a lovaké a főszerep. Simonyi József lovas teljesítményei vagy a reformkorban Sándor Móric az ördöglovas virtusai regények, versek festmények témájává váltak, operettek témáját képezték.
Az 1848-49 es szabadságharc története is a lovak, a huszárok történetének szép fejezete. Mindenki ismeri a Kőszívű ember fiaiban a Baradlay – Pallwitz párbajt. Ennek eredetije a tápióbicskei csatában Sebő Lajos és Riederer őrnagy között esett meg, a magyar alezredes győzelmével. A korabeli leírások szerint a magyar huszártiszt lovának köszönhette a sikerét.
A modern technika végett vetett a lovasság uralmának s az I. világháborúban lecsökkent a II. világháborúban befejeződött a ló és a lovasság dominanciája. A ló azonban nem tűnt el, a csatatérről a lóversenyre, lovasbemutatókra és a gyógyításba került át. A most létrejött egyesület a múltat őrizve, a jelent fenntartva, a jövőt előkészítve hirdeti ember és ló barátságát, egymásra utaltságát.
Ősz Gábor